KéPzeLeT

Nem érted vagy inkább nem érzed a remény sugarát, mely reggelente átsuhan a fejed felett. Nem éled igazán az életed, pedig megtehetnéd percről percre. Figyelve szíved minden dobbanását, hisz a válaszok benned vannak, bőröd minden egyes lélegzésével kitörni akarnak. De Te nem hagyod, inkább elnyomod, mert könnyebb a biztosat, ami olykor akár rossz, mozdulatlan hagyni, mint a bizonytalanért küzdeni. Gyávaságra vesz rá az egód és félelmek közé szorít. Hisz senki nem akarja, hogy tudatában légy , hogy valójában ki és mi akarsz lenni.

Éld hát az életed bátran és könnyelműen, minden kötöttség nélkül. S érezd a természet és a világ minden rezgését, és ha ez megvan megérted a Földre miért is jöttél.

Fájdalmak közt élni nem jó, mert azok csak gátlások közé szorítanak. A végsőkig harcolnak a lázadásod ellen, és addig nem nyugszanak míg a lantot le nem teszed. De ha feladod csak őket teszed boldoggá, magadat pedig nyomorulttá. Hiába vagy gazdag a felszínen, ha szegény vagy lelkileg. Olvasva eme szavak könnyűek lehetnek, de az út ezekhez rögös és akár veszélyes is lehet. Nem ígéri senki, hogy egyszerű lesz, de ha meg sem próbálod akkor tényleg örök vesztes leszel…

 A változás szele egy ideje már kerülgetett. Tudtam, hogy már nem sokáig kerülhet el, mégis villámcsapásként hasított át testem minden egyes porcikáján. És mint ahogy ez lenni szokott, fizikai fájdalommal is járt a lelki tisztulás. Nem tudom eldönteni napok óta, hogy vajon ezen a bolygón tengek e még, vagy már átléptem egy másik dimenzióba. Egy feljebb húzódó szintre, ahol minden, de minden új értelmet nyer. Akár közhelyesen nevezhetnénk is az újrakezdés emeletének. Azért nehogy azt hidd, hogy csak Harry Potteresen szólva ide hopponáltam, nem nem. Minden egyes lépcsőfokot végig szenvedtem a fejem búbjától a talpam utolsó szegletéig. És még mindig nem ért véget. Berezegte a belső szerveim összes véráramát, majd mély fájdalom képében talán akaratosan a szívemet hagyta utoljára. Hogy miért tette ezt? Nem tudom, talán okkal, sőt egy indoka biztos volt. Talán azt hitte így tudja a legjobban eldobni magától mind azt a szennyet, amit az évek során a lelkemmel karöltve magába fojtva raktározott. Hogy elérte a hatását. Valamilyen szinten biztosan. Hogy végzett e? Azt kötve hiszem. Hogy félek? Ez egyértelmű.. ki ne félne az ismeretlentől, a bizonytalantól? Hogy a legegyszerűbb hasonlattal éljek, olyan ez, mint amikor valaki a zebra egyik oldalán állva át szeretne jutni a másik oldalra, de ahhoz hogy ezt biztonságban megtegye, először körül kell néznie. Igen eddig stimmel az én sztorim is csak ebbe a szituációban én vak vagyok, nem a szó szoros értelemben, bár úgy is vehetnénk. Hisz nem látok át a fátyolón, azon a gondosan centiről centire felépített falon, ami mind az én védelmemet szolgálta ez idáig. Haha micsoda frappáns marketing reklám szöveg ez eme rendszernek. Azért valljuk be több millióan megették ezt a szennyet..

Azt érzem, hogy útvesztőbe került a lelkem. Mint egy kalitkába zárt sárga kis madár, aki minden nap elmondja, hogy nem szeretne itt lenni, hogy nem érzi jól magát , de mivel a külvilág ebből csak a csipogást hallja, így kilátástalan a helyzet hogy valaha bárki is megértse őt. Tudom, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki ebben a börtönbe ragadt, de azt is tudom h minden embernek a saját sorsa a legfontosabb. És ez így van rendjén hisz mindenki magáért, csakis a saját életéért kell, hogy feleljen. Más nem szólhat bele, ahogy ő sem teheti ezt meg más élethelyzetébe. Tanácsot adhat, de sokszor a tanácsok csak összezavarják az embert. Hisz, hogy is tudhatná bárki is mi zajlik a lelkünk legmélyén, milyen érzelmek dobogtatják meg szívünket? Nehéz és nem éppen olcsó játék ez az élet.. Bár szerintem egyik életünk sem volt az! A kezünkben van a legértékesebb fizető eszköz ez pedig a tapasztalat. És így van ez a való életben is nem biztos, hogy az a gazdag, akinek a legtöbb van. mert lehet sok, de nem mindegy milyen áron kaptad illetve szerezted. Gyakran már az sem segít, hogy kikerülj a zűrzavarból, vagy vissza sodródj a helyes útra. Sokan nagyon, de nagyon sokan hisszük azt, hogy igazán megtaláltuk piros cipelő nélkül is azt a bizonyos sárga köves utat, mely haza vezet minket. De kérdem én, mi van akkor, ha az a ház melyen az otthon felírat van, idővel felfedi igazi kilétét és a leomlott téglák között állva rájövünk mégsem haza érkeztünk. Mi ilyenkor a teendő.. Fussunk? Meneküljünk? Vagy egy pillanatra álljunk meg, állítsuk meg a rohanó világot magunk körül és hallgassunk.. egyszerűen hallgassunk.. Hogy mit is?  A csendet. Hallgassuk, hogy mit mondd, mit zenél ,vagy már késői esetben mit ordít az arcunkba.. és ha tényleg igazán figyelünk hallani fogjuk mit is üzen nekünk..

Neked csak egy kép nekem a minden. Egy arc mely tükrözi az egész életed. Ha jobban megfigyeled a múlt árnyainak nem sikerült életének kis titkait elfednie. És, hogy ezt honnan tudom, egyszerű nézd meg még egyszer a képet, de most láss is. Ne csak nézd hanem lásd, láss igazán a papír mögé. Ne csak színeket ne csak árnyalatokat hanem a pixelek mögé is kukkants be. Láthatod ahogy kirajzolódik életének minden perce. Na látod? Látod h ha belenézel a szemébe nem csak a savas kék szín néz reád vissza hanem minden csalódás történetének az összes sora. Minden betűről pontról pontra. Mert a szeme mesél, akár órákon át, de ha igazán szívből érdekel akkor akár egy életen át. Láthatod az összes elfojtott vagy már kisírt könnyét, de azt is hogy csordult ki a pozsgás arcredőin.
 Aztán nézd meg a mosolyát. Ne a séma szerint, hanem láss az összes kis redős ránca mögé. Hogy a mosolyában benne van az összes öröme az összes sóhaja és vágya. Minden teljesült és be nem teljesült kívánsága. De mehetünk lejjebb is.. nézz végig  az izmain. Igaz be van öltözve, de a felső alatt kirajzolódik mindene. Minden egyes csontja és ízülete. És csssssssssss.. hallgasd csak ők is mesélnek, hogy miről is? az összes terhéről gondjáról, és arról miért ilyen nehéz egyenes tartással járni. Hogy mennyi erőfeszítés kell, hogy minden reggel úgy ébredjen ma is végig viszem ezt a napot sikerrel. Ma is felveszem a trikót a pólót és a pulcsit arra meg  a nagykabátot, minél több réteg legyen rajtam. Minél több fal legyen ami megvéd majd. Ma is elviselem nagy sóhajt visszafogva h ki bánt ki szól, ki kritizál ki próbál megváltoztatni ki irigykedik és ki az aki a mai napig nem érti.. miért van szükség minderre. Mehetünk leltebb ott vannak a végtagok. Kezdjük a kezekkel. A kar mely a terheket felemeli vagy épp el tolja a tenyér mely oly sok simogatást ad.. de közben csapott már pofont is.. az most lényegtelen hogy képletesen e vagy ténylegesen. És ott vannak a lábak. Oh azok az erős lábak, melyek már a világra érkezése óta sok millió kilométert tettek meg a cél érdekében. És bár oly sokszor már feladták mégis újra a talpukra álltak és mentek tovább. De ne feledkezzünk meg 2 fontos szervről a szívről és az észről . Melyek az élet minden egyes percében harcban állnak.. a két nagy ellentét mely soha de soha nem lesz képes együtt működni. Mindig minden helyzetben versengeni fognak.. hol az egyik javára dől a mérleg hol meg a másikéra. Bár a szív egy picit előnyben lehet mert vele van a lélek, mely sokszor támaszt jelent. Bár ő sok esetben nem sok vizet zavar mert legtöbbször zárt ajtók mögött kapar. Kapar hogy kitörjön, hogy érvényesüljön. Látod én mindezt látom ha nap mint nap ránézek a képére.. és ha egy percig is sejtené, hogy én igazából ismerem biztos hogy megijedne mi több még ennél is jobban menekülne. Igen mert úgy érzem menekül, menekül a végzet elől, hogy mi egymáséi legyünk. Lehet te rám nézel és balgán legyintesz.. ne legyél buta még ennyi idő elteltével. De tehet e a szív és a lélek a vágyairól? Tehet? Nem hiszem és mást nem tudok mint széttárt kézzel más karjaiban hajtom le a fejem minden áldott éjjel..

Volt már olyan élményed, hogy este elalvás előtt, amikor becsukod a szemed, hirtelen úgy érzed mintha más helyen szinte más világban lennél? Egyszer csak jön egy gondolat a fejedbe és nem tudod honnan jött, hogy miért és mégis mit akar tőled, csak úgy jön magától. Kezdetben próbálsz nem tudomást venni róla, de nem megy legyőz, persze nem nehéz neki hisz ember vagy, alapvető tulajdonságod, hogy kíváncsi vagy.

Szóval szépen lassan eluralkodik rajtad. Majd megnyílik az elméd és mintha egy vászon hullna eléd, a gondolat egyszer csak megelevenedik. És mint egy kis film elkezd peregni belső szemeid előtt. Először csak halványan látszik, mint amikor eső áztatta ablakon nézel kifelé aztán, ahogy egyre haladsz közelebb és közelebb a kép is egyre jobban élesedik! Ezek mind pillanatok alatt történnek, az ember úgy érzi mintha nem is a képzelet, hanem a valóság lenne. De nem az, vagyis ki tudja? De hisz nem lehet  képzelet se álom, mert még ébren, tudatodnál vagy, de mégis ez valahogy megmagyarázhatatlan. Ilyenkor úgy érzed mintha a tested és a lelked egyszerre élne külön életet távol egymástól. Eközben fejedben ez az egy gondolat magával vonzz több száz másikat, amik a másodpercek töredéke alatt egymást váltják. Majd szívedben megjelennek érzések, melyek emlékeket idéznek fel benned! És ezek az emlékek bántanak, marcangolják lelkedet, megszabadulnál tőlük, de annak úgyis tudod mi lenne a vége, nem értenéd meg soha, hogy mi történik veled!!!